Úgy kezdődött a sztori, hogy szombat délután egy szülinapi bulira voltunk hivatalosak, és még előtte gondolván a másnapi vendégeinkre, gondoltam gyors összedobok egy PITA tésztát, ahhoz majd eszegetünk koviubit, kecskesajtot, szalámit.
Leméretem a 100 g bánkúti lisztet, és ehhez jött volna még 40 dkg finomliszt. Csak öntöm és öntöm, az 5 kg-os zacsiból... Azért nehezebb ügy egy 5 kg-os zacsit szemmel mérni, mint egy 1 kg-osat, de sok időnek tűnt mire a mérleg 500 g-ot mutatott, úgy hogy már gyanakodtam hogy ez több, de nem igen volt már időm tovább méricskélni, belement az előírt vízmennyiség. Aztán még... és még... És belement 110 g kovász is, és olaj, és só és cukor. Nagy nehezen elkészült egy elég kemény tészta, amibe igencsak nehéz lett volna még folyadékot beledolgozni... Kitaláltam készítek belőle minipizzákat, annak tuti jó lesz. Olaszországban néptánccal jártam, és a fellépések után megterítettek nekünk az utcán mindenféle finomságokkal, köztük mini pizzácskákkal, csak amolyan margaréta módra paradicsomszósszal és sajttal. Imádtam akkor és most, bár most a felére szalámi is került. ;)
Tehát 10 óra hűtős, majd 10 óra konyhapultos kelesztés után kinyújtottam egy adag tésztát, kiszaggattam egy tálalógyűrűvel, kicsit még ellapogattam, és rápakoltam őket sütőpapírral bélelt tepsire. Fél óra után kaptak egy paradicsomos kenegetést, sajtot, szalámit aztán beköltöztek a sütőbe. 2 tepsi lett, de még több, mint a fele tésztám megmaradt, bele se merek gondolni összesen mennyi liszttel dolgoztam.
Hát oké, ha már kovászos - hiába finomlisztes - legyen belőle kenyér, valami csak kisül belőle. Tényleg nagyon kemény volt a tésztám, és így utólag látom, még kelesztetés is ráfért volna. Szóval nagyon nem kenyérnek való tészta volt, de gondoltam próba szerencse. Kissé megformáztam, utána forró tepsire csúsztattam. Kisült. Csaba megkérdezte: EZ MI? Mondom kenyér :) Még kenyér illat sem volt igazán, azt tényleg valahogy csak a kenyérliszt tudja produkálni.
Másnap szeltem meg, és megállapítottam, hogy ez tökéletes lesz bundás kenyérnek, és úgy is lett. Életem első, véletlen készült, kenyérnek nem nevezhető kovászos kenyeréből bundi kenyér lett. Kép nem is készült sem a minipizzákról, sem a bundás kenyérről, nem gondoltam még, hogy ihletet kapok, hogy ezt a kis történetet megírjam, de azért a fantasztikusan elbénázott, pitának indult kenyeremről megosztom veletek a képet. :D Sose add fel, és ne dobj kis semmit, bármiből kisülhet valami tuti!
