Mióta háztartás vezetek jöttem rá, hogy lekvárt főzni gyerekjáték, főleg sütőben. Magozni imádom a gyümölcsöket, a legnagyobb macerát az üvegek előkészítése jelenti számomra.

Semmi extra teendő nincs a tepsis lekvárral, még arányokat sem kell ismerned. Csak magozd ki, rakd egy magas falú tepsibe. Előtte lötyköld meg egy kis ecettel a tepsit, majd a szilvához is rakhatsz 1-2 evőkanállal. Ennyi :) Ezután told a sütőbe! Én a gázsütőmet először feltekerem teljesen, azután lejjebb veszem. Ha egy óráig hozzá sem nyúlsz, semmi baj nem történik. Utána érdemes fél óránként kicsit átkeverni, hogy a gőz távozni tudjon. Kitámaszthatod a sütő ajtót fakanállal, szintén a gőz távozása végett, de ennek is akkor van értelme, ha olykor átkevered. Nem tud leégni, idén 5. alkalommal készítem, sose égett le, pedig nem mindig tudtam rá figyelni. Semmi cukor, semmi tartósító. :) Ha már annyira kemény amennyire szeretném, akkor elzárom, forrón üvegekbe töltöm, majd a dunsztolás előtt pár percre fejre állítom őket. Én jó keményre szoktam hagyni, hisz akkor lesz tuti a hájas kiflibe. Ez kb. 6-7 órát igényel, ekkor kb. harmadára esik össze.

